Várható megjelenések (1)

Ebben a rovatban olyan könyveket szeretnék feltüntetni, illetve felhívni rá a figyelmet, melyek az én kívánságlistámon szerepelnek és egyszer szeretném is elolvasni őket. Mindig is próbáltam változatosan olvasni, ezért a listámon szerepelnek a napjainkban oly népszerű misztikus lényekről szólók vagy akár a történelmi regények is. Természetesen az örök kedvenc számomra a történelmi romantikus könyvek, akár mennyire is rózsaszínesek, viszont ebben a hónapban két új írónővel is megismerkedhetek.

Ilona Andrews - Világok peremén 1 - Mágikus találkozás
Az Egmont kiadó mindig is igényes munkát ad ki a keze közül és sikerül is mindig jó könyveket választaniuk. Ez egy új sorozat, bízom a kiadóban, hogy ez is lesz olyan jó, mint az eddigiek.

09.17.
A varázslattal teli Perem, ahol Rose Drayton él, két világ határán terül el. Rose átjár dolgozni a Töredékbe, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és ahol a varázslat nem több puszta tündérmesénél. A másik világ Mágia, amelyet A kékvérű arisztokraták irányítanak, és ahol a varázslat mindennapos, sőt megváltoztathatja az emberek sorsát. Ahogy a többi perembéli is, Rose átjárhat mindkét világba, de mindenhol törvényen kívülinek számít.
Rose úgy gondolta, ha tökélyre fejleszti a varázserejét, jobb életet biztosíthat magának. De a dolgok nem a tervei szerint alakultak. Most feketén, éhbérért dolgozik a Töredékben, hogy felnevelhesse két kisöccsét, ráadásul meg kell küzdenie a kéretlen kérők hadával, akik őt és a varázserejét akarják.
Ekkor toppan be az életébe Lord Declan Camarine, a mágiai kékvérű, aki szintén elhatározza, hogy megszerzi magának a lányt. És vele egy időben érkezik a különös, varázslatra éhes teremtmények egész hada. Rose-nak és a kékvérűnek össze kell fognia a szörnyű lények és megteremtőjük ellen, különben odalesz az egész Perem, és mindenki, aki ott él…

Ilona Andrews – Világok peremén 2 – Áradó hold

09.17.
A Perem két világ között húzódik: az egyik oldalról a Töredék határolja, ahol az emberek autókon járnak, plázákban vásárolnak, és a varázslat nem több puszta tündérmesénél, a másik oldalán pedig Mágia terül el, ahol kékvérű arisztokraták uralkodnak, alakváltók szaladgálnak, és a varázserejük nagysága megváltoztathatja az emberek sorsát. Cerise Mar és a családja pénzben szegény, viszont jókora földterületet mondhat magáénak a Pocsolya nevű mocsaras területen, amely Louisiana állam és Mágia között terül el. Amikor Cerise szülei eltűnnek, a Mar család ősi riválisai válnak az első számú gyanúsítottakká. De semmi nem az, aminek látszik. Mágia két országának kémei cselszövésekkel teli háborút folytatnak egymással, és konfliktusuk a Peremre is átterjed - így Cerise és családja is veszélybe kerül. William, az alakváltó katona, aki maga mögött hagyta Mágia politikai hadszínterét, arra kényszerül, hogy ismét szolgálatba lépjen, és felkutassa a rivális ország kémnagymesterét. Amikor William és Cerise küldetésük teljesítése közben keresztezik egymás útját, fellobbannak a szikrák, de össze kell dolgozniuk, ha sikerrel akarnak járni és ha életben akarnak maradni.

Karen Marie Moning - Tündérkrónikák 5. - Új nap virrad
Engem is elkapott a Barrons láz. Akkor figyeltem fel a sorozatra, amikor kirobbant botrány, hogy a Kelly kiadó nem folytatja a sorozatot, majd később a Cor Leonis átvette. Ezúton is ezer köszönet nekik! Bevallom, ennek a könyvnek a megjelenését várom a legjobban! :)

szeptember vége
MacKayla Lane sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt addigi életében. A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett.
Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is!
Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár.
Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac?
De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?

Alex Miller - Lovesong-Végzetes szerelem Párizsban
Ennek a könyvnek a szó szerint a borítója fogott meg először. Utána elolvastam a fülszöveget is és én teljesen beleszerelmesedtem ebbe a könyvbe. Igaz, szerintem a Libri, mint kiadó, igazán igényes könyveket ad ki, remélem ebben sem kell majd csalódnom!

09.17.
Café Chez Dom Párizs egyik külkerületében bújik meg, ahová turisták nemigen jutnak el. A tulajdonos, Houria és fiatal unokahúga, Sabiha a helyi vágóhídon dolgozó észak-afrikai bevándorlóknak kínál házias ételeket és menedéket. Egy napon azonban az ausztrál John menekül be a vendéglőjükbe a hirtelen kitört vihar elől. Ennek a véletlennek köszönhetően veszi kezdetét a tragikus kimenetelű szerelmi kaland...
Évekkel később John már Melbourne egyik külvárosában éli rendezett életét gyönyörű, egzotikus feleségével, Sabihával és a kislányukkal. Ám továbbra is kísérti mindaz, ami Párizsban történt velük. Úgy dönt, felfedi titkát az idősödő írónak, Kennek, hogy a segítségével rátalálhasson a megértés és megbocsájtás lehetőségére...






Goce Smilevski - Freud húga
Megint az a fránya borító! Nem tagadom a rózsaszín a kedvenc színem, ezért bárhol bármikor bármit kiszúrok, ami rózsaszín. Itt még a fülszöveg is megnyerő volt, ezért nem kérdés, hogy a kívánságlistámon a helye.

09.17.
Ausztria német megszállása után a nyolcvankét éves Sigmund Freud Londonba emigrál. Magával viszi a feleségét, gyermekeit, a sógornőjét, a kezelőorvosát és annak családját, a két cselédjét és még a kutyáját is – négy idősödő húgát viszont Bécsben hagyja.
Közülük a legfiatalabb, az 1867-ben született Adolfine az egyetlen, aki soha nem ment férjez és gyermeke sem született. Ez a könyv az ő történetét beszéli el, küzdelmes gyermekkorától kezdve a bécsi “Fészek” elmegyógyintézetbe való önkéntes bevonulásán át egészen a gázkamrában lelt haláláig.
A híres testvére árnyékában élő húg sorsán keresztül feltárul előttünk a századfordulós Bécs zárkózott világa a csipkeruháival és fülledt vágyaival, irodalmi szalonjaival és bonctermeivel. Egy város és vele egy civilizáció, mely Adolphine-hoz hasonlóan maga is a fegyelmezett normalitás és a féktelen őrület közötti vékony határmezsgyén táncolva sodródik a végső összeomlás felé.


Helena Marten - A kávé illata
A General Press nagyon jó könyveket jelentet meg a Regényes történelem című sorozatukban. Szinte majdnem mindegyik meg van már és remélem ez is a tulajdonomba kerül még az idén.

09.18.
Johanna Berger a férje halálos ágyánál ígéretet tesz, hogy egyedül viszi tovább a családi kávéházat. Az asszony számtalan nehézséggel kénytelen szembenézni, de kitartása, a kávé iránt érzett szenvedélye és a zsidó hegedűs, Gabriel Stern segítségével a város legjobb helyévé teszi a Kávémalmot. Ezt azonban nem mindenki nézi jó szemmel, Johanna egy gonosz összeesküvés kellős közepében találja magát, az őt leginkább gyűlölő kocsmáros aljas támadások sorát eszeli ki, hogy tönkretegye az asszonyt. Az irigykedők bosszúja egészen Velencéig, majd Isztambulig hajszolja. Johanna kalandos útja során mindent megtanul a kávékészítés művészetéről, és végül még a szultán udvarába is bejárása lesz, ahol dicsőség és újabb intrikák várnak rá. De sem a titkos tudás, sem a gazdagság, sem a kávé illatos gőze nem feledteti azt, hogy mit hagyott otthon, hogy csak egy hely létezhet, ahol a boldogságot megtalálhatja…
Helena Marten izgalmas regénye az 1730-as évek Frankfurtjába, a kávékészítés és a kávéházak csodálatosan gazdag világába kalauzolja az olvasót egy bátor fiatalasszony és egy tiltott szerelem történetén keresztül.

Karen Essex - A szerelmes Drakula
Újabb General Press könyv. Az írónő eddigi összes megjelent könyve megvan, sajnos még csak a Kleopátra elolvasásáig jutottam. Ez az egy könyv viszont elég volt ahhoz, hogy az írónő összes könyvét szeretném magaménak tudni.

09.27.
Mina Murray fiatal tanítónő és egy tehetséges ügyvéd boldog menyasszonya a viktoriánus Angliában. Élete látszólag a legjobb úton halad a rendezett nyugalom és a családi boldogság felé, amikor felelevenednek benne gyermekkora egyszerre varázslatos és riasztó emlékei, hogy aztán rejtélyes események vehessék kezdetüket: a valósággal összemosódó, mind zavarba ejtőbb álmokat lát, legjobb barátnőjét a szeme láttára emészti el a megszállott szerelem (vagy valami más?), és egy különös, daliás idegen tekintete kíséri minden léptét…
Amikor ráeszmél, hogy lélegzetelállító képességekkel és egy, a sajátjától merőben eltérő, titkos élettel rendelkezik, döntenie kell: a múlhatatlan boldogságot választja, vagy azokat, akiknek az emberi világban van szükségük rá? Karen Essex könyve szellemesen írja át a Bram Stoker megalkotta klasszikus vámpírmítoszt, a vele kapcsolatos félelmeket, hiedelmeket. Érzékenyen ragadja meg egy fiatal nő szexuális eszmélkedését egy olyan világban, ahol alapvetően a férfiaké a vezető szerep. Essex regénye nem pusztán szórakoztat, de el is gondolkodtat: ismerjük-e egyáltalán önmagunkat?
Valóban azok vagyunk-e, akiknek lennünk kell – vagy csupán azok, akik lenni szeretnénk?

Madeline Hunter - Veszélyes hódító
Nagyon vártam már ezt a könyvet. Még a tavalyi évben bukkantam rá az írónőre, akinek a honlapján találkoztam ennek a könyvet a trailer-ével és mentem beleszerettem. Elég jól beszélek angolul, viszont olvasni nem igazán szeretek, ezért reménykedtem benne, hogy egyszer ezt a könyvet is a kezemben foghatom. Láss csodát, a General Press teljesítette ezt az óhajomat.

09.06.
MEGJELENT!
Gyűlölet, szerelem, érzékiség, pénzsóvárság és egy vadregényes körülmények között elsülő pisztoly. Mindezek mellett az is szokványos volna, ha a középosztálybeli lány repesne a gazdag kérőért. Nem úgy hősnőnk, Audrianna, aki a háta közepére sem kívánja a mégoly megnyerő lordot, sem az általa ajánlott fájdalomdíjat vagy a tisztességmentő esküvőt. Szokványos volna az is, ha a haragvó családokat a fiatalok között virágzó szerelem mosolygósra békítené. Ám az már mégsem megszokott, hogy a neheztelő ara csak az ágyban enyhül.
A különleges és a szokványos ügyes elegyéből áll össze Audrianna históriája Lord Summerhaysszel a napóleoni idők Angliájából. A lány, aki halálba kergetett apja megtépázott becsületét szeretné helyreállítani pisztollyal hadonászva, olyasmit talál egy fogadóban, amire legvadabb önmarcangolása közepette sem számított. Borzongató vonzalmat egy vadidegen arcban, támaszt az ellenfélben, csiklandó szenvedélyt egy tiltott kerti padon, otthonosságot egy idegen életben, s legfőképp a lélek szeretetét a túlfűtött érzékiségben. Tanulja az életet, tanulja a szerelmet, még ha nem is a legszokványosabb módon…

Sabrina Jeffries - A lord titka
Még egy új írónő a General Press idei kínálatában. Ha jól sejtem ő lesz Brenda Joyce helyett, de nem vagyok benne biztos. Sajnálom, hogy a kiadónak meg kellett válnia Brenda Joyce-tól, de remélem Sabrina Jeffries méltó utódja lesz.

09.27.
A Sharpe testvérek egy éjjelen rettenetes körülmények között elveszítik a szüleiket. A tragédia leginkább Olivert, a legidősebb fiút viseli meg, akinek hosszú éveken keresztül súlyos titok nyomja a lelkét szülei halálával kapcsolatban. Az árvák gyámja anyai nagyanyjuk lesz, aki az évek múlásával egyre ingerültebben szemléli, ahogy unokái botrányos életvitelükkel borzolják a főúri körök kedélyét. Így hát tizenkilenc évvel a tragédia után ultimátumot ad a testvéreknek: vagy családot alapítanak egy éven belül, vagy megvonja tőlük a járandóságukat, és az örökségükről is lemondhatnak. Oliver azonban ravasz tervet eszel ki, hogy eltántorítsa a szándékától az asszonyt. Egy szerencsétlen véletlen folytán ehhez partnert talál az Amerikából érkezett gyönyörű Maria Butterfieldben, aki eltűntnek hitt jegyese felkutatására érkezett Angliába. Oliver alkut ajánl neki: játssza el menyasszonyát, ő pedig cserébe megkeresteti Maria vőlegényét. A fordulatos és lebilincselő „színjátékban” lassan feltárulnak az igazi, rejtett érzések: fény derül az Oliver életét meghatározó nyomasztó titokra, és arra is, miért tűnt el Maria vőlegénye.


Previous
Next Post »