Belinda Alexandra - Vadlevendula

Eredeti cím: Wild Lavender
Kiadó: I.P.C. Könyvek, 2012
Oldalszám: 576
Ár: 3190 Ft
puhakötés
A tizennégy éves Simone Fleurier-t kiszakítják az otthonából, a provence-i levendulaültetvényről, hogy Marseille-be küldjék. A városban az élet nehéz, sőt nyomorúságos, ám miután felfedezi a varieték világát, már arról álmodik, hogy egy nap híres énekesnő és táncos lesz.
A háború azonban közbeszól, Simone pedig rendkívül veszélyes döntést hoz – melyből az is kiderül, hogy a szerelem, akár a vad levendula, a legvalószínűtlenebb helyeken is kivirágzik…
A szerelemről és bátorságról szóló történet Marseille sikátoraitól a pompás párizsi pódiumokig, Provence földjeitől Berlin háború előtti dekadenciáján át New York dzsesszkorszakáig repíti az olvasót.

A Vadlevendula Belinda Alexandra harmadik magyarul megjelent műve, mely utódjául szegődik a Fehér gardéniának és a Toszkán rózsának. Eme két kötet alapján az írónő méltó helyet foglal a könyvespolcomon, ezért is örültem meg annak nagyon, hogy 2012-ben kettő regény is megjelent az írónőtől. A Vadlevendulára már azon a napon lestoppoltam, amikor a könyvesboltok polcaira került. Sajnos az izgatott várakozásokkal ellentétben nem élveztem annyira a regényt, mint a Toszkán rózsát. Nem ragadott el a hangulat úgy olvasás közben, mint az előző regényével kapcsolatban. Nem volt rossz, csak hiányzott belőle az csábítás, amit az előző két kötet kapcsán már megismerhettem és megszokhattam.

Forrás: itt
A regény két részre osztható: a II. világháború előtti és utáni időszakra. A történet az 1920-as évek Franciaországában veszi kezdetét egy családi levendula ültetvényen. Megismerkedhetünk a 15 éves Simone-nal, akit az édesapja halála után a nagybátyja Marseille-be küld egy soha nem látott nagynénihez. Itt ismerkedik meg Camille-lal is, akinek köszönhetően Simone belépést nyer a revük világába. Ez az esemény pedig az egész életét befolyásolja. Hamarosan Marseille ünnepelt sztárja lesz, majd egy párizsi ügynöktől ajánlatot is. Viszont a párizsi élet nem olyan, mint amire Simone számított, de elragadtatással szemléli a világot. Az erkölcstelenség és az elit ármánykodásai ellenére megtalálja az igaz szerelmet és felejthetetlen sztárrá válik.

Forrás: itt
Ami kifejezetten tetszett a regényben, az maga Simone személyisége. Fiatal lányként érezte már, hogy ő nem a farmer életre született, hanem valami sokkal nagyszerűbbre. Bátor volt és mert nagyot álmodni. A legkilátástalanabb helyzetekben is mindig ment előre, soha nem adta fel. Keményen megküzdött a sikerért, de a szíve mélyén megmaradt annak a vidéki lánynak, akinek a levendula ültetvény az otthona. A revük világa kemény munkát igényelt tőle, és idővel a színpad mögötti ármánykodás és féltékenykedés megmérgezheti az ember lelkét, de Simone mindvégig megőrizte a tartását és az ártatlanságát. Ami zavart vele kapcsolatban, hogy túl könnyen feladja. Amikor a szerelméért kellett volna harcolni, egy könnyű csata után visszavonult és hagyta elveszni élete szerelmét.

Andréról nem sokat tudunk meg az egész könyv során. Zárkózott, az érzéseit is megtartotta magának. Azokban a ritka pillanatokban, amikor megnyílt Simone felé, akkor is megmaradt tárgyilagosnak. Nem engedte, hogy az érzelmek átvegyék az irányítást. Csak azok az emberek tudták, hogy a férfi igenis képes érzelmekre, akik igazán ismerték őt.

Nagyon sajnáltam, hogy Simone és André kapcsolata nem ért boldog véget. Túl könnyen feladták, nem harcoltak a szerelmükért. Egyszerűen beletörődtek a megmásíthatatlanba, nem is próbálták megváltoztatni. Igaz a mondás, miszerint az igaz szerelem minden akadályt legyőz. Csak nem mindig elég a szerelem a győzelemhez, hanem kell hozzá két ember is. A kapcsolatukban érezhető volt a kémia. Mégsem vad és szenvedélyes szerelemmel szerették egymást, hanem a csendes és nyugodta szerelemmel. Olajozottan működő páros volt az övéké.

A regény első fele túlontúl sok leírást tartalmaz, ami nagyon nem tetszett. Számomra túl monotonnak tűnt, nem volt benne érzelem, ami ellenállhatatlanná tette volna a könyvnek eme részét. A második fele a történetnek, ami a világháborút és az utáni eseményeket taglalja, már pörgősebbre és élvezetesebbre sikeredett, de mégsem volt az igazi. Maga a történet folyása sem volt valami gyors, ráadásul az írónő minden apró részletre kitért. A Toszkán rózsa jobban tetszett, mind történetileg és mind érzelmileg. Akik szeretik a történelmi regényeket, azok szerintem nem fognak csalódni. Jó könyv volt, de Belinda Alexandra előző két műve alapján megszokott érzelmességet a Vadlevendulának nem sikerült átadnia. Szívesen veszem kézbe máskor is, de messze van a kedvencek kategóriától!

A könyvet köszönöm az I.P.C. kiadónak!

Previous
Next Post »