Várható megjelenések (2)

Rachel Vincent – Rogue – Latrok
Mivel az első rész nagyon tetszett, nem volt kérdés, hogy a következő részt is szeretném olvasni. Elő van rendelve, már csak arra várok, hogy a megjelenés után szállítsák.

10.01.
Rendben, szóval a macskák nem esnek mindig talpra.
Én aztán a legtöbbünknél jobban tudom ezt. Amióta visszatértem a falkába, nagy döntések és még nagyobb hibák követték egymást az életemben; olyan hibák, amikért ártatlan életekkel szokás fizetni. Mint az első és egyetlen női végrehajtónak, nagyon sokat kell bizonyítanom apám, a falka és saját magam előtt is. És most, hogy a területeinken sorra ölik meg a kandúrokat, keményebben dolgozom, mint valaha – bár mindig van erőm, hogy munka után szórakozzak is egy kicsit Marckal, aki végrehajtóként és a magánéletben is a társam.
Azonban nem minden hibám lezárt ügy. Felmerül a gyanú, hogy a halott kandúrok esete összefüggésben áll emberi nők eltűnésével is, és talán minden miattam történik, emberként vagy macskaként. És az az egyetlen megingás talán túl sokba, elviselhetetlenül sokba fog kerülni nekem…



Sabine Ebert – A bába titka
Egy újabb Regényes történelem kötet a General Press kiadó jóvoltából. Biztos vagyok, ez a könyv is hozza majd az elvárt szintet.

10.11.
Marthe különleges tudás birtokosa, képes akár egy tekintetből, akár egy kéz érintéséből is olvasni. Gyógyít és bábaként dolgozik. Így kerül fel egy vészterhes éjszakán a várba, ahol örököst várnak, fiút. Az egész falu jól tudja, hogy a kegyetlenkedéseiről hírhedt várúr nem kegyelmez a lánynak, ha gyermekének baja esik. A szülés elhúzódik, a sötét éjjel sikolyokkal és sírással terhes, a fiúcska halva születik. Marthénak menekülnie kell. Az őt üldöző katonák nem kevésbé könyörtelenek, mint gazdájuk, így a lány, hogy életét mentse, keletre tartó telepesek egy csoportjánál remél menedéket.
A menet vezetője Christian lovag, aki a nyomortól szabaduló parasztokkal együtt új földdarabot keres a letelepedéshez. A fiatal bába is velük lelne biztonságra, új otthonra, de amikor a lovaggal együtt Meissenbe ér, a megjelenése szörnyű, zavaros események lavináját indítja el. A végzeten csak egyvalaki változtathat: Christian lovag.
A bába titka a szerző többkötetes regényfolyamának első darabja, amelyben egyszerre találunk valós és kitalált szereplőket, fiktív sorsokat és történelmi tényeket. A kalandos sorozat egyben Freiburg városának történetét is bemutatja a 12. század második felében, Barbarossa Frigyes császár uralkodásának idején.

J. R. Ward – FTT 10. – Újjászületett szerető
Szerettem a sorozat előző köteteit, annak ellenére, hogy az utolsó részekben hanyatlást véltem felfedezni. Nem volt meg bennük az a hangulat, ami még a sorozat legelejére volt jellemző. Persze ez fogom olvasni ezt a részt is, viszont nem számolom visszafelé a napokat a megjelenésig. Viszont olvasva a legutóbbi híreket és pletykákat a kiadó tájékáról, még az sem biztos, hogy megjelenik a könyv október hónapban.

10.15.
Várandós felének tragikus halála óta Tohrment csak árnyéka önmagának. Testileg megtörve, lelkileg szinte megsemmisülve kerül vissza a testvériség házába, egy bukott angyal, Lassiter segítségével. Miután kicsit megerősödik, újult erővel veti bele magát a harcba, és nem sejti, hogy ismét szörnyű végzet leselkedik rá.
Álmában Tohr egyre többször pillantja meg elvesztett szeretteit, akik egy hideg, elszigetelt világban, a Köztesben vegetálnak. Megmentőjéhez, a bukott angyalhoz fordul, hogy segítsen nekik végre az Árnyékba jutni. Amikor azonban Lassiter elmondja neki, hogy az egyetlen megoldás az, ha újra beleszeret valakibe, Tohr biztosan tudja, hogy mindnyájukra szörnyű vég vár…
Ekkor azonban találkozik egy nővel, akinek hozzá hasonlóan keservesen alakult az élete. Tohr naponta vívja élet-halál harcát az alantasokkal, ráadásul felbukkan egy új ellenség is, aki a király életére tör, mindeközben pedig igyekszik ellenállni a lassan-lassan kialakuló szerelemnek és szenvedélynek… Vajon képes lesz megbékélni, és végleg elengedni a felét, hogy mindannyian nyugalomra találhassanak?

S. J Parris – Eretnek
Történelem és krimi. Kell-e ennél jobb párosítás? Szerintem nem. Mivel szeretem a történelmet és a krimiket is, én kíváncsian várom, hogy az Agave új szerzője, hogyan debütál Magyarországon.

10.16.
Giordano Bruno - egykori szerzetes, költő, tudós és mágus, a római inkvizíció szemében eretnek - keresztülvág Európán, nehogy hitéért, miszerint a Föld kering pályáján a Nap körül, megégessék. Mert ennyi is elegendő lenne, hogy máglyára kerüljön, és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy előszeretettel tanulmányozza az okkult filozófiákat és a mágia gyakorlatát.
S.J. Parris magával ragadó regényében éppen ez a ritka tudás utáni vágya hajtja az Erzsébet-kori Angliába, ahol váratlanul beszervezik kémnek és titkos ügynöknek, és immár kettős megbízatással érkezik Oxfordba, az egyetemi városba. Hivatalosan egy királyi vendéget kísér el útján, és mellesleg a kopernikuszi világegyetem-elméletről tart előadást és vitát. Nem hivatalosan azonban a királynő ellen szervezett katolikus összeesküvést kell feltárnia és lelepleznie. Küldetését drámai fordulatok nehezítik: hátborzongató gyilkosságok sora és egy okos, szépséges lány felbukkanása is mind hátráltatják őt szokatlan munkájában. Ahogy Bruno szeme előtt kezd összeállni a gyilkosságok közti kapcsolat, arra is rádöbben, hogy Oxfordban senki sem az, akinek mutatja magát. Ráadásul a gyilkos, akit meg kell állítania, az eretnekség és az igazság keskeny mezsgyéjének megszállottja.

Karen White – Hazatérés
Még soha nem olvastam semmit az Alexandra szépirodalmi részlegéről, ezért itt az idő pótolni e hiányosságomat. Ennél a könyvnél a gyönyörű borító keltette fel a figyelmemet. Itt szeretném megjegyezni, hogy az Alexandra szépirodalmi könyveinek szinte mindig csodaszép a borítójuk, amivel már magában felhívja az olvasónak a figyelmét. Remélem maga a tartalom is lesz olyan jó, mint maga a borító.

10.16.
A húszéves Cassie Madison elhagyja szülővárosát, a Georgia állambeli Waltont, és soha többé nem akar visszatérni. Ám amikor egy családi tragédia hazaszólítja, szakítania kell New York-i életével, hogy szembenézzen mindazzal, amit egykor maga mögött hagyott…
Cassie mindent elkövet annak érdekében, hogy új életet kezdjen New Yorkban: beleveti magát a munkába, és levetkőzi déli akcentusát. Ám egy késő éjszakai telefonhívás felszínre hozza mindazt, amit megpróbált elfelejteni. Nem beszélt a húgával, Harriettel, amióta a testvére elcsábította a vőlegényét, és hozzáment feleségül. Most azonban Harriet azzal a hírrel jelentkezik, hogy az apjuk haldoklik.
Cassie hazaindul, és az egyetlen dolog, amely még az édesapja halálánál is jobban megrémiszti, a találkozás Harriettel és a családjával, amely akár az övé is lehetne. Ám képtelen ellenállni az unokahúgai és az unokaöccse szeretetének, ahogy annak is, hogy otthonának tekintse a városkát, ahol az emberek egymás hogyléte felől érdeklődnek, és a kérdésükre valóban őszinte választ várnak. Miközben meg kell küzdenie egy elfelejtett baráthoz fűződő egyre meglepőbb kapcsolatával és a családot fenyegető tragédiával, Cassie rádöbben: önmagunk elől nem menekülhetünk el, és az otthonunkat nem törölhetjük ki a szívünkből.


Previous
Next Post »