Christina Lauren - Gyönyörű idegen

Gyönyörű #2

Kalandos útja van a könyvnek, az egyszer már biztos. Még októberben előrendeltem, gondolva, hogy így a megjelenés után nem sokkal már kézbe is vehetem. Mondanom sem kell hatalmasat tévedtem. A könyvet szállították volna időben, de az átvevőhely időközben megszűnt. Utána meg ment a vita, hogy akkor hol is tudom átvenni a könyvet. Mivel nem ajánlotta fel ez a webáruház, hogy a csomagomat díjmenetesen házhoz szállítják, ezért kénytelen voltam a saját költségemen saját magam értük menni a kiválasztott átvevő helyre. Mire valóban hozzám került a könyv madárlátta lett, mert a fél országot bejárta. Én meg annyira vártam már rá, hogy az év utolsó napjának, annak is az utolsó órájában őt olvastam. Jó választásnak bizonyult a Gyönyörű idegennel búcsúztatni az óévet és köszönteni az újat.

Egy sármos angol playboy. Egy lány, aki végül élni akar. És egy titkos viszony, ami a lehető legélénkebb színekben mutatja meg magát.
A fiatal pénzügyi zsenit, Sara Dillont, csalja a pasija, ezért elköltözik New Yorkba, hogy minden komolyabb elkötelezettség nélkül egyszerűen jól érezze magát. Egy bárban találkozik egy ellenállhatatlan, szexi, brit fickóval, és belemegy az egyéjszakás kalandba. De az a mód – és a sebesség –, ahogyan leolvadnak a gátlásai, megváltoztatja a férfihoz való viszonyát: alkalmi partnerből ő lesz számára a Gyönyörű Idegen.
Az egész város tudja, hogy Max Stella imádja a nőket, Wall Street-i rosszfiús sármja számtalan trófeát hozott már neki, de Sara hatására gondolkodott el először azon, hogy talán mégis van valaki, aki a hálószobán túl is a partnere lehet.
Annál, hogy olyan helyen találkozzanak, ahol bárki beléjük botolhat, csak egy dolog ijesztőbb Sara számára: az, hogy egy privát helyen túl közel kerüljön Maxhez.

Sara Dillon egy csúnya szakításon esett keresztül, ami totálisan összetörte a férfiakba vetett bizalmát. Fiatalon lett szerelmes és a fiatalsága legszebb éveit egy hazudozó, ostoba fajankóra fecsérelte. Ekkor jött el az ideje, hogy új életet kezdjen. Az első estén máris találkozik egy szexi idegennel!

– Benyomtál?
Egy pillanatra összevonta a szemöldökét, de aztán elmosolyodott.
– Így mondják az angolok? Lehet. Igen, becsíptem. – Lábujjhegyre állt, és aztán… megcsókolt.
Richie szólalt meg mellettem.
– Hé, Max! Egy lány van az arcodon!
Sara szeme elkerekedett, ahogy észrevette magát, és hátrább húzódott.
– A fenébe!
– Nyugi – mondtam neki csendben. – Senkit nem érdekel itt, hogy ki kicsoda. Még a nevemet is elfelejtik mindig.
– Ez marhára nem így van – folytatta Richie. – A te neved Faszkalap.
Felé böktem a fejemmel, és mosolyogva mondtam Sarának:
– Ugye? Megmondtam.

Imádom a vicces történeteket, ezért vártam volna egy kicsit több humort. Chloe és Bennett sokkal viccesebbek és humorosabbak voltak. Míg ők folyamatos mosolygásra késztettek, addig ezt a dinamikát nem éreztem a Sara és Max párosánál. Ez nem azt jelenti, hogy az ő kapcsolatuk ne lett volna intenzív. Sőt! A Sarah/Max páros sokkal érzékibb, szenvedélyesebb és érzelmileg mélyebb volt, mint a Chloe/Bennett összeállítás. Az írónő az ő esetükben sokkal nagyobb hangsúlyt fektetett az érzelmekre. Érzelmileg Sara ment keresztül a legszembetűnőbb változáson. Míg az általános példa azt mutatja, hogy a férfiak sokkal nyitottabb az egyéjszakás kalandokra és igenis tisztában vannak annak feltételeivel, addig a Gyönyörű idegenben felcserélődnek ezek a szerepek. Sara az, aki fél az elkötelezettségtől. Félti a szívét. Retteg attól, hogy a következő férfi is ugyanúgy el fog bánni vele, mint az a szemétláda exe. A zárkózottsága teljesen érthető és helyénvaló. Az első pillanattól foga próbálja is magát tartani hozzá, de Max lépésről-lépésre bontja le a falat és Sara gátlásai is folyamatosan leolvadnak.

Kedvenc jelenetem a könyv legutolsó fejezete. Gondolná az ember, hogy a britek mennyire fagyosak. Max bebizonyította, hogy ez egyáltalán nincs így. A kifakadása mutatta meg igazán, hogy az öntelt playboynak is van szíve. Méghozzá olyan szíve, amit össze is lehet törni. Max olyan ember, aki nem könnyen kötelezi el magát valaki mellett, de aztán találkozik a Nővel. Sara jött, látott és győzött. Max számára minden könnyűnek bizonyult Sara-val. Már az első pillanattól fogva tudta, hogy ő a tökéletes nő számára.

A regény eredetisége fogott meg nagyon. Szerintem Christina Lauren sorozata kiemelkedőmek számít az erotikusok között. A Gyönyörű rohadék elolvasása után, meg voltam győződve arról, hogy szinte képtelenség ezt a szintet felülmúlni. És akkor jött a Gyönyörű idegen és az egész elméletemet a feje tetejére állította. Mert lehetett űberelni a Gyönyörű rohadékot. Ezek után hajt a kíváncsiság, vajon a Beautiful Player felül tudja-e múlni az első két részt? Eredetiség. Imádtam az összes olyan jelenetet, ahol egy fényképezőgép is szerepet kapott. Egy egyszerű dolog, mégis különlegesség és érzékivé varázsolta a történetet. A másik nagy plusz, hogy a főszereplők végre nem lelkileg megtört lelkek és nem várható semmilyen múltbéli sötét titoknak a felbukkanása sem. Hús-vér emberek, teljesen hétköznapi problémával.

Szerette, ha könyörgök neki. Sokat gyötört azért, hogy könyörögjek még. És én sokat könyörögtem azért, hogy gyötörjön még.

Az együttlétek még mindig perzselőek és extrémek. A változatosság jellemzi leginkább őket. Összesen egyetlen olyan alkalom volt, amikor normális körülmények között hódoltak az izzasztó testi kielégülésnek. Részben ezért is szeretem Christina Lauren műveit, mert szembe megy a hagyományos konvencióval, miszerint a szexnek szigorúan csak az ágyban, párnák között szabad megtörténnie. De nem! A szex nem a helytől függ, hanem attól, hogy felnőtt és felelősségteljes emberek hogyan megosztják vágyukat a másikkal. Mivel minden fejezetre jut legalább egy aktus, ezért aki nem szereti a túl sok szexet, annak nem valószínű, hogy érdekes olvasmány lenne a Gyönyörű idegen.

A szerzőpáros felülmúlta magát az előző könyvhöz képest, de nekem akkor is a Gyönyörű rohadék marad a kedvencem. Mindig is a sorozatok első része az, ami igazán megfog magának. Ez ne tartson vissza senkit az olvasástól, mert akkor egy nagyszerű élménytől fosztjátok meg magatokat. A Gyönyörű idegen perzselő és forró. Szemtelen és érzéki. Az erotikus művek kedvelőinek erősen ajánlott!

A kiadó nagyon hallgat a folytatásról. Bizakodom abban, hogy a Beautiful Player még 2014 első felében érkezik és nem kell tovább várakoznom, hogy megismerhessem Will történetét és azt a bizonyos nőt, aki képes egy playboyt térdre kényszeríteni!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~

A könyvről:

                            Eredeti cím: Beautiful Stranger, 2013
                            Kiadó: Lilith Könyvek, 2013
                            Oldalszám: 352
                            Fordította: Angster László
                            Kötés: puhakötés
                            Ár: 3295 Ft


Share:
Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes